2009. június 13., szombat

Nyers vegán görög saláta

Múlt hétvégén vendégeink voltak, a családban ünnepeltünk születés és névnapokat. A grillen füstölődő mindenféle dolgok mellé salátákat (5 félét) kínáltam. A hagyományos (feta sajtos) görög saláta mellett elkészítettem a nyers vegán változatát is, avokádóval, nyers olajbogyóval.

Hozzávalók:

uborka, paradicsom, paprika, lilahagyma, fekete olivabogyó, avokádó
szőlőmagolaj, citrom, bazsalikom, rozmaring, petrezselyem



Az összevágott zöldségekre ráöntjük a saláta öntetet, majd díszítjük néhány levélke bazsalikommal, petrezselyemmel. Az avokádót szét lehet morzsolni, és beledolgozni a salátába, úgy is nagyon finom, csak nem annyira gusztusos. A héten már készítettem úgy is, csak hát a fotó nem lett valami szép :(, és az szerintem legalább annyira fontos, mint az ízek.

A vendégek között volt, aki most evett először avokádót. Eredetileg semleges ízű gyümölcs, ezért szeretem, mert édességekhez ugyanúgy tudom használni, mint salátához. Ha az avokádót bevonja a finom öntet, akkor átveszi az ízét, és teljesen része lesz a salátának.


Legutóbbi nagy felfedezésem a szőlőmagolaj. Az íze isteni, és a jótékony hatásait olvasva még nagyobb kedvet kap az ember, hogy az oliva olaj mellett ezt is használja.

Nincsenek megjegyzések: