2009. október 4., vasárnap

Szénanátha, allergia


Olvassátok el Gábor bejegyzését az allergiáról. Nagyon örülök most ennek, hiszen magam is készültem írni erről, csak én nem szedtem össze ennyi információt, nem jártam körül ennyire a témát. Még egyszer köszönet és hála érte kedves Gábor!

Allergia történetem:

Én már hosszú évek óta vagyok allergiás, kora tavasszal, és augusztus-szeptemberben kínos a helyzet, tüsszögés, köhögés, szemviszketés, orrfolyás először, aztán pedig az "éjjel_nem_tudok_aludni_mert_nem_kapok_levegőt" tünetek jelentkeztek, időnként elég kemény formában.

Egy évnyi nyersevés után tavaly ősszel már szinte egyáltalán nem voltak tüneteim, és azóta már sem a tavaszi, sem a most őszi "szezont" nem éreztem meg. Sok időt töltöttem kint a szabad levegőn, amit régebben ilyenkor nem mertem, nem tudtam megtenni. Ennek ellenére nem jelentkezett sem szemviszketés, sem tüsszögés, semmi.

Vagyis, az orvosok által gyógyíthatatlannak tartott allergiám teljesen elmúlt. És nem gyógyszerek, hanem az általam helyesnek tartott nyers táplálkozás hatására.

Az egészség mérhető? Szerintem nem.
De van egy műszer, amivel a szervezet antioxidáns szintjét lehet meghatározni. A részleteket olvasd el - ITT - !
Ezen az oldalon láthatod a skálát, melyik érték pontosan mit jelent. Az más kérdés, hogy az oldal azt sugallja, hogy ha nálad ez az érték alacsony, akkor vásárold meg az általa kínált étrend kiegészítőt... A lényeg az, hogy mindenféle üvegbe zárt lötty vagy kapszula nélkül, pusztán nyers étrenddel a nálam mért érték 59000 volt!

Kedves Olvasóm, egyél minél több zöldséget, gyümölcsöt, lehetőleg nyersen! Próbáld ki az itt leírt recepteket, mind mind nagyon finom, ehető ételek.
A nyers életmód nem lemondás, hanem egy új világ, új és fantasztikus ízek felfedezése!

3 megjegyzés:

Szabó Gábor írta...

Kedves Gitta!

Köszönöm az írásom belinkelését.

Egy apró, de fontos tapasztalatot szeretnék elmondani az allergiával kapcsolatban:
- sok éve vagyok vegetárius, és egy jó ideje nyersevő is. Nemrég történt, hogy elkapott az influenza. Édesanyámtól kaptam ilyen grapefruit mag cseppet meg kasvirág gyógynövény tinktúrát, hogy az majd segít. A nap végére olyan erős allergia roham jött ki rajtam mint 10 évvel korábban. Nem tudom mi okozta ezt az összeomlást... valami kereszt allergia reakció jöhetett ki. És úgy történt ez, hogy az elmúlt 10 évben a táplálkozásomnak köszönhetően teljesen megszűnt minden allergiás panaszom, és a legdurvább allergia szezon se tudott soha ledönteni...

Valami magyarázatot azért sejtek, mert utánanéztem: akinél az oltások mellékhatása / antibiotikumok miatt kialakul az allergia, valószínűleg az immunrendszere már sose lesz "eredeti", mintha nem történt volna meg ez a dolog.

Az étrend csodás, nemcsak én, nagyon sokan megtapasztaltuk a növényi étrend, főleg a nyers ételek gyógyító erejét. De mégis kaptam egy intő jelet, hogy OKÉ vagyok, de az óvatosság fontos, hisz nem tudhatom hogy reagál rá a szervezetem.

Gábor

Gitta írta...

Szia Gábor!
Nincs mit.
Azt vettem észre, hogy ha valamilyen betegség tüneteit érzem magamon, pl megfázás, vagy esetleg influenza, akkor nem szabad semmilyen külső segítséghez fordulni, hanem csak böjtölni és pihenni kell. Ha hagyom a szervezetem, hogy tudjon csak saját magával foglalkozni, akkor pár óra múlva minden rendben lesz. Nem kellenek cseppek, vagy bármi más.
A homeopátiás doktornénim mondta, hogy semmilyen zöldség vagy gyümölcs koncentrátumot nem szabad bevenni, mert allergiás reakciót válthat ki. Ő ellenez minden ilyen sűrítményt, a természetes zöldség és gyümölcsfogyasztás híve. És persze neki van igaza.

Szabó Gábor írta...

Képzeld még egy faktor is eszembe jutott, hogy mi okozhatta szintén a kereszt reakciót. A vegyszerek melyeket a fürdőszobában használtunk.

Sajnos a fürdőszobánk penészedik és a kádlefolyó is eldugul, melyek kezeléséhez bizony erős vegyszereket kellett használnom a múltban. Ez is lehet betett egy adaggal...

Levontam a tanulságot, hogy kéne valami kíméletesebb tisztító cuccok után néznem.