2009. február 12., csütörtök

Zöld turmix

Sokat lehet olvasni a léböjt jótékony hatásáról. Többek között segíti a sejtek méregtelenítését, gyorsítja az anyagcserét, és jót tesz a szellemi képességeknek is.
Most úgy gondoltam, hogy 3 nap szabadságra küldöm az emésztő szerveimet, hagy pihenjenek ők is egy kicsit :).

Az első nap csak vizet, és különféle gyógyteákat ittam,
A második nap ittam vizet, zöldségleveket, és leszűrt zöld turmixot.
A harmadik nap ittam gyümölcsleveket is a zöldséglé és víz mellé.
A negyedik nap reggel ettem egy almát. Ezzel törtem meg a böjtöt. Tudtátok, hogy az angol "breakfast" igazából "böjt törés"-t jelent szó szerint? Az estétől reggelig tartó időszakot tekinthetjük egy rövidke böjtnek is (kivéve azok, akik éjjel rájárnak a hűtőszekrényre), és ezt törjük meg reggel a reggelivel.


Most a zöld turmix receptjét szeretném megosztani veletek.

A zöld turmix egyik alapja a bio zöld levél, a másik összetevője pedig valamilyen édes gyümölcs. El tudod képzelni, hogy mennyi a variációs lehetőség.

Ezt az italt Viktoria Boutenko tette igazán népszerűvé, az "Életet adó zöldek" (Green for life, itthon a Nyers étel csodája) című könyvében.

A könyvről, és a zöld turmix jótékony hatásairól itt olvashatsz.

Csak egy a sok közül: A zöld turmixok a legízletesebb ételek. A 60:40%-os gyümölcs-zöld levél arány miatt a gyümölcs édes íze dominál, ugyanakkor a zöld levelek pikáns ízt kölcsönöznek neki. Aki megkóstolja a turmixokat, meglepõdve fogja tapasztalni, hogyan lehet ilyen finom íze valaminek, ami ennyire zöld színű.

Az Egyesült Államokban már szinte hagyománya van a "green smoothie"-nak, több száz receptet találhatsz az interneten.

Vajon mikor fogunk eljutni oda, hogy egy étteremben, vagy bárban szerepelni fog az étlapon?

Most azt a receptet írom le, amit a böjt alatt ittam, éppen azért, hogy próbáld ki te is, mert ez tényleg finom.

Zöld turmix

1 marék friss spenót
1 alma
1 cikk citrom héjastól (lehetőleg bio legyen)
1 cm friss gyömbér
2 pohár tiszta víz

A hozzávalókat összeturmixoljuk. Poharakba töltjük, és már ihatjuk is.

Ha böjtölsz, vagy valami más miatt nem szeretnéd a rostokat elfogyasztani, finom szövésű szűrőzsákon keresztül szűrd le.

Kedvenceim a banános-spenótos, nyáron a barackos-mángoldos zöld turmix. Nyáron a kertből tyúkhúrt, pitypangot, csalánt is szoktam beletenni. Most nagyon hiányoznak a zöldek. Alig várom már, hogy jöjjön a tavasz, bújjanak ki a zöld levelek, lehessen végre ültetni, leszedni őket.

12 megjegyzés:

Just an eejit írta...

Green smoothie FÜGGŐ vagyok:)
Az én (és a család) kedvencébe,spenót,narancs,banán kerül,alapnak pedig leginkább mandulatejet használok.
Megunhatatlan:)

Gitta írta...

Igen, a zöld turmix megunhatatlan. Mandulatejjel még nem próbáltam, biztos finom.

Unknown írta...

Nagyon finom mandulatejjel, en is imadom ezt a variaciot a green smoothie-be.

Gitta írta...

Azért azt ne felejtsétek el, hogy bár lehet, hogy finomabb mandulatejjel a zöld turmix, nélküle egészségesebb!

Unknown írta...

Sziasztok!


Mindenhol csak azt lehet olvasni, hallani, hogy gyümölcsöt és zöldséget soha nem keverünk az erjedés miatt! Hogy van ez? :)

Helga

Gitta írta...

Helga! Nagyon igazad van, amikor először olvastam Boutenko könyvében a zöld turmixról, nekem is ez jutott eszembe. De a zöldség nem egyenlő a zöld levelekkel! A zöld levelek sejtszinten ugyanúgy emésztődnek, mint a gyümölcsök. Vagyis gyümölcsök csak magukban, vagy zöld levelekkel együtt ehetők emésztési gond nélkül.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a zöld turmixba mindenféle egyéb dolgot, lenmagot, kendermagot, superfood-okat beletesznek.
Most olvasom az előző hozzászólásokat is a mandulatejről. Lehet, hogy finom a zöld turmixba, de nem odavaló.
Olvasd el a "Nyers étel csodája" című könyvet, ebből is a második részt, abban írnak a zöld turmixokról, tudományosan megalapozva...

Unknown írta...

Szia Gitta!


Azt szeretném megkérdezni, hogy ha fagyasztott zöldségpürékből készíteném a Smoothiet az mennyire maradna értékes?
Ilyenkor már csak elvétve, később szinte egyáltalán nem lehet kapni friss spenótot, sóskát, zöldségeket.

Gitta írta...

Helga, nem tudom, hogy a fagyasztott zöld levelek mennyire élők. De én eddig azt tapasztaltam, hogy télen is volt mit tenni a zöld turmixba. Kellevél, saláta, mángold...

ecchphoto írta...

Én most az előbb őszibarackos-banános-mángoldos zöldturmixot készítettem, 1:1:2-es arányban. Irtó finom lett. Jó agyonérett gyümölcsökből, és anyu alföldi kertjéből származó friss bio mángoldból. Újjászületés..

Ani írta...

Szia! Kérdezni szeretnék, ha szabad:) Hét elejétől isszuk a zöld turmixokat a párommal, nagyon finomak, könnyen csúsznak, felüdítenek:) De gondjaim vannak az alapanyagok mennyiségével. Az aránynak ugye 60:40-nek kellene lennie a gyümölcs javára. Nekem ez normális esetben gramm-arányt jelentené, de mivel a receptekben marék van írva, én gyanítom, hogy inkább térfogat-arányról van szó. Ha két személyre felhasználok 50 g levelet (ez fél doboz levél, ha üzletben veszem) és hozzá úgy 150-200 g gyümölcsöt, az úgy körülbelül rendben van? Köszönöm előre is:)

Gitta írta...

Kedves Ani,
nem kell ezt annyira precízen kimérni. Ha az így kapott keverék ízlik és jól esik, akkor természetesen úgy a jó. Ha majd tavasszal több zöld levélhez jutsz, akkor emelheted a zöld levelek arányát, egészen 100-150 grammig.
sok sikert hozzá!

Ani írta...

Koszonom szepen a valaszt. :)