2010. augusztus 8., vasárnap

Dinnye gazpacho


Elsőre furcsán hangzik, de több helyen olvastam már. Ezt nem hagyhatom ki! A gazpacho levest nagyon szeretem, nem csak én, de az egész családom, még a gyerekek is. De hogy kerül egy sós levesbe egy édes gyümölcs? Dinnye?
Az eper gazpacho-ról már lemaradtam, most majdnem egy évet kell várnom, hogy kipróbáljam, de most itt figyel a dinnye a hűtőben, készen arra, hogy belekerüljön a dinnye gazpacho levesbe.


Hozzávalók:
1 kisebb görögdinnye negyede kimagozva és kockára vágva
1 közepes piros kaliforniai paprika
3 közepes paradicsom
1 fél aszalt paradicsom (elhagyható, de ad egy egyéni ízt a levesnek)
1 kisebb uborka
1 kiskanál citromlé
csipet só

(az eredeti levesből a hagyma, olaj és a bazsalikom maradt ki)

A dinnyéből néhány kockát félreteszünk, a többit a többi hozzávalóval simára turmixoljuk. Vizet nem kell hozzáadni, mert a dinnyének van elég leve.

A félretett dinnye-kockákkal díszítsd!

Az egyik ok, amiért sokkal szívesebben készítek nyers levest, mint bármelyik főzött társát az, hogy pikk-pakk készen van. Nincs sok időm, ugyanakkor szeretném, ha ebbe a kevés időbe minél több minden beleférne. Egy ilyen leves elkészítése az alapanyagok megmosásával, feldarabolásával együtt is legfeljebb 5 perc. Jó, most ez egy picit több volt, mert a dinnyét ki kellett magozni. A magozással együtt 10 perc, és már ehető is!

Szerintem izgalmas ez a párosítás, zöldségek és a dinnye. Zsírtartalma nulla, így egy nagyon könnyű, nyári kánikula levest kapsz, mostanában jól esik az ilyen :).

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jóestét!

Az tetszik az írásaidban, hogy bármiből képes vagy "kaját" varázsolni! :)

pl: Itt van a dinnye :)
Én máshogy nem bírom elképzelni, csak úgy mint gyümölcs dinnye :)
Te pedig levest csinálsz belőle :)))

Van egy sárgadinnyém...
Megpróbálok én is varázsolni...

Szép napot!

Gitta írta...

Szia, köszi!
Igyekszem :)

Névtelen írta...

Szia!

Köszi, hogy írod ezt a blogot! :)

Közeledik a vég... :)
Mármint, kieszem a hűtőből a "halott" kajákat és kb még 2-3 nap és elfogynak... :)

Egyre több gyümölcsöt eszek (kb napi 1kg), és már van valami...
Nem tudom, de valahogy jobban érzem magam... :)

Ezekkel a zöldekkel még bajban vagyok...
Nem tudom, hogy mit, mennyit, honnét...

Te milyen zöld leveles növényeket eszel? Csak turmixként eszed őket? Itt most a napi rendszeres fogyasztásra gondolok...

Saját magad termeszted őket, vagy piacról szerzed be?

Szép napot! :)

Gitta írta...

Szia mammuth!
Zöldek:
Mit? Bármi, ami zöld levél, retek levele, sárgarépa levele, petrezselyem, spenót, mángold, sóska...
Mennyit? Amennyi jól esik! Eleinte kevesebb, aztán egyre több.
Honnan? Piacról, termelőktől, mezőről :) Ezt ki kell tapasztalni. Nénikék a piacon örülnének, ha állandó megrendelőjük lennél, pl tyúkhúrra... az egyik legfinomabb!
A legtöbb zöld levél turmixban fogy. Van néha zöld leves, és a salátákban is van zöld. A spenót, mángold, sóska és petrezselyem a kertből van, a többit piacon veszem.
Télen mindent piacról. Ilyenkor kevesebb a zöld, kevesebbet is eszem. Télen kicsit más a helyzet, de erre majd akkor visszatérünk!