2010. augusztus 29., vasárnap

Craig Sommers Budapesten

Örülök, hogy megismerhettem, mert egy nagyon kedves, szimpatikus ember. Pénteken érkezett, napközben Viktorral próbáltuk őt megismertetni a magyar pénznemmel, szokásokkal, voltunk vele piacon (a Bosnyák téren).

Ákos készített nekünk fejedelmi ebédet,
és a hosszú utazás után Craig egy picit megpihenhetett. Az látszott rajta, hogy nagyon meg van lepődve, hogy mennyi finom "gourmet" nyers étel várt itt rá.
Egy kis séta a Bazilika és a Duna között, útba ejtve a Parlament, hát ebben a hőségben nem kis teljesítmény volt (és én magassarkúban).

Délután elmentünk Nórához, ahol pillanat alatt ismét csuda dolgokat varázsoltunk az asztalra. Zöldségek, gyümölcsök... Évi hozott krékert,

és kókuszos édességeket:

A hozott gyümölcsökből pedig pillanatok alatt ezt készítettük:

Egy kellemes beszélgetés után (kellemes emberekkel, Évi, Anna, Nóra és én) térhetett nyugovóra, gondolom Nóra beszámol a továbbiakról a blogján!

A szombati előadás remekül sikerült, meglepően sokan voltak az előadóteremben. Hát, hallottam új dolgokat! Már ment az előadás, amikor eszembe jutott, hogy felvételt nem készített senki!

Nézzetek rá a honlapjára! Ha valakit érdekel a könyve angolul, akkor segítek beszerezni.
http://www.rawfoodsbible.com/

Nincsenek megjegyzések: