2010. október 13., szerda

Potluck maraton Izsákon

Petra, az izsáki potluck szervezője írta a következő összefoglalót. Olvassátok szeretettel!


POTLUCK MARATON - IZSÁK

Kis városunkban szép számmal összegyűltünk a Nyersétkezés világnapja alkalmából, annak ellenére hogy először szerveztünk ilyen eseményt.
Volt olyan résztvevő,
- aki majd két hónapig nyers koszton élt, de visszatért a hagyományos étrendre,
- aki most hallott először a nyers ételekről
- aki hat éve tartja súlyát a zöld turmixoknak köszönhetően (korábban 30 kg-mal többet nyomott)
- aki vegyes étrendet követ, ám erre az alkalomra készített nekünk nyers kókuszgolyót
- aki most tanulja a nyersétel készítési technikákat (külön köszönet Gittának a sok segítségért)
- sőt meglátogatott minket egy vidám motoros társaság is, akik érdeklődve kóstolták az ételeket!
Így aztán elmondható, hogy vegyes volt a társaság, volt miről beszélgetni!
Előadás nálunk sem volt, rövid köszöntő után kóstolással és kötetlen beszélgetéssel töltöttük az időt. Külön örültünk a kiskőrösi csapatnak, finom volt a vegyes saláta amit hoztatok!  Azért, hogy mindenki belemélyedhessen a témába készítettünk egy kis füzetet amiben összefoglaltunk néhány dolgot a nyers ételekről/enzimekről, a témában íródott könyveket felsoroltuk, valamint írtunk arról, hogy miért érdemes bio élelmiszert venni. Mindenkinek  köszönjük, hogy eljött!


A batyusbálnak a TISZTA FORRÁS Bio- és Naturabolt adott otthont:
6070 Izsák, Szabadság tér 3-5.
Nyitvatartás:
Hétfő- péntek: 9-13 14-18
Szombat: 9-12

Birkás Csilla tulajdonos szeretettel várja üzletében a biotermékek iránt érdeklődőket, ahol minden egyéni igénynek igyekszik eleget tenni.

Krékerek, aszalt zöldségek

2 megjegyzés:

Ungvári Szilvia írta...

Nagyon örülök, hogy már nem csak Pest központtal van ilyen szerveződés.

Jó ötletnek tartom, hogy bioboltban tartottátok, így még többen vehettek részt rajta.

Mi Szegeden kevesen voltunk, bár én még ennyire sem számoltam :-)

Sok sikert a további munkához!

Ungvári Szilvia írta...

Én még adós vagyok egy rövidke beszámolóval...