2010. május 27., csütörtök

Tzatziki - nyers, vegán


Tzatzikit többféle változatban ettem már. A régi szép időkben joghurttal, tejföllel, most magszósszal. Ez a csere olyan észrevétlen, aki ezt a salátát megkóstolja, csak azt érzi, hogy finom, a tejfölt vagy joghurtot senki nem hiányolja.

Hozzávalók:
1 kígyóuborka lereszelve
6-8 friss mentalevél
4 szál friss kaporlevél

1/2 csésze napraforgó mag legalább 6 órára beáztatva
1/4 csésze tiszta víz
2-3 kanál frissen facsart citromlé
só, frissen őrölt bors

Az uborkát be kell kicsit sózni, és állni hagyni egy jó órát. Ezután le kell csepegtetni, sőt, jól ki kell nyomkodni a levét.

A napraforgót leöblítjük, és fele mennyiségű vízzel turmixgépbe tesszük. Sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a citromlét is. Simára turmixoljuk. Összekeverjük az uborkával, hozzáadjuk az egészen apróra vágott mentát, kaprot, esetleg még citromlevet és jól összedolgozzuk.

Jót tesz neki, ha áll egy kicsit.


Az én turmixgépem fél csésze napraforgó maggal nem tud kezdeni semmit. Csak szétcsapja, szétkeni az edény falán, a szószból meg nem marad semmi, a kések csak magukban forognak. Éppen ezért dupla mennyiséget készítek mindig, és csak a felét, vagy annál is kevesebbet használok fel belőle. A maradékot beteszem a hűtőszekrénybe, és 1-2 napig még bármi lehet belőle. Reszelt káposztára, vagy reszelt céklára teszem, vagy aprítok bele még zöld fűszernövény leveleket, és zöldségekkel kiteszem az asztalra mártogatósnak. Vagy: eleve dupla adag tzatzikit készítek!

7 megjegyzés:

Ildi írta...

Jol hangzik, ki kell próbàljam. Màs maggal is el tudnàd képzelni? Örülnék a javaslatodnak, mivel a napraforgomaggal nagyon hadilàbon àllok.

Szamóca írta...

Nagyon jól néz ki ez a tzatziki!
Már én is próbáltam ugyanígy napraforgómaggal, de nekem nem sikerül. Sűrű magszósz lesz belőle, de fél órával az elkészítése után atomjaira esik szét: szétválik a víz és a sűrűje, pedig már többféleképpen is próbáltam, többféle turmixgéppel, aprítóval is. Szerinted mitől lehet, hogy nekem nem marad órákig, napokig egy homogén massza?
(Ráadásul nagyon jellegzetes íze van a napraforgónak és ezt én még nem tudtam megszokni.)

Gitta írta...

Ki van próbálva mandulával (nagyon jó) és ki van próbálva kesudióval (még jobb)
Szamóca, a napraforgó magot ugye beáztattad? Próbáld meg felesben kesudióval keverni. Napokig nem kell, hogy elálljon, de egy pár órát még rendben kell, hogy legyen.

Benzsi írta...

Gitta! Most off leszek! Egy kolléganőm lett figyelmes arra egy újságban, hogy megjelent egy szakácskönyved!? Ennek én nagyon megörültem,és gratulálok hozzá, de könyvesboltokban kerestem és nem látom. Áruld el kérlek, hol lehet kapni, mert meg kell szereznem!!!!:))

Gitta írta...

Benzsi, a könyvem nemsokára a nyomdába kerül, és hamarosan meg fog jelenni. Minden könyvesboltban lehet majd kapni!
puszi: Gitta
Nézd meg a vegafood.hu oldalon, a borítója már ott is fent van!

Szamóca írta...

Gitta, gratulálok hozzá!
Nagyon jónak ígérkezik, már alig várom, hogy megjelenjen! :-)

Gitta írta...

A végső simításokat most végezzük, korrektúra, meg ilyesmi, remélem hamarosan nyomdába kerül.
Már én is nagyon várom