2009. november 10., kedd

Epres csokoládé torta



Több tanulsággal is szolgált ennek a tortának az elkészítése. Az eredeti receptet Sacitól kaptam, annak idején megkóstoltam az ő tortáját, nagyon ízlett, elég sokáig váratott magára, hogy elkészítsem én is. Ákos átjött hozzám "főzőcskézni", többek között ezt "alkottuk" meg együtt.

Természetesen nem tartottuk be a recept előírásait, és a végére már rá sem lehetett volna ismerni, hogy ez az a torta... Az alap és az első réteg még rendben is volt. Bár már készítés közben feltűnt, hogy nagyon sok benne az olajos mag, még avokádó is, kókuszolaj is... Aztán, amikor azt olvastam, hogy a harmadik réteg is milyen nehéz alapanyagokból áll, kitaláltuk, hogy itt változtatni fogunk: egy könnyű epres réteget készítünk. A csokoládé és az eper megy egymáshoz, baj nem lehet. Így talán nem lesz olyan zsíros, nehéz a torta.

Hozzávalók:
Alap:
1 csésze dió (beáztatva)
1 csésze mandula (beáztatva, meghámozva)
1/4 teáskanál vanília (ez egy csipet volt)
csipet só
4 apróra vágott datolya

Töltelék:
1/2 avokádó
2 kanál kendermag (szerintem jó a kesudió is, de akár el is lehet hagyni)
1/4 csésze agavé nektár
4 szem datolya apróra vágva
1/2 csésze karob+kakaó keverék (csak kakaó is jó)
pici vanília por
csipet só
3 kanál kókuszolaj
1 evőkanál szója lecitin (vagy utifűmag héj, ez a sűrítéshez kell)
tiszta víz (a mennyiségét nem mértem ki, de nem kell sok, vigyázni kell, ne legyen híg a krém)

A tetejére:
1/3 csésze kesudió
1 banán
1 csomag szárított eper (50 g)
1 kanál méz
1-2 kanál citromlé
1 kanál utifűmag héj
kevés víz (itt sem mértem pontosan, apránként mertem csak vizet hozzáadni, nehogy túl híg legyen)

Az alaphoz valókat addig dolgozzuk, míg tésztaszerű masszát kapunk. Az aprítógépet sokszor kell leállítani, mert a cucc feltapad a falára, le kell szedni, és újra kell indítani.
Egyenletesen elnyomkodjuk egy tortaformában úgy, hogy egy kicsi a szélére is jusson.

Csokikrém: Ez a torta "lényege"! Ez annyira finom, hogy más édesség készítésénél is fel lehet használni, pl cukkíni rizsre öntetnek, vagy hajdina kására, vagy gyümölcspalacsinta tölteléknek... és még mennyi lehetőség van.
Szóval, ha a tortát nem is készíted el kedves Olvasóm, ez a csokikrém megéri, hogy nekifogj!
A hozzávalókat szépen simára kell keverni a turmixgépben, ennyi. A vízzel vigyázni kell, nehogy híg legyen! A turmixgépből alig lehetett kivarázsolni :)
Ha kész, az alapra öntjük.

A harmadik réteg hozzávalóit is turmixgépben keverjük simára. Nekem előkerült a kamrából egy csomag szárított eper, de ha ez nincs, jó ötletnek tartanám az aszalt sárgabarackot (vagy ananászt) is!
Ezt is rákenjük a tortánkra, és már készen is van, mehet a hűtőbe. Mi 2-3 órát vártunk a szeletelésig, szerintem kevés volt. Amikor a maradékot este elővettem, sokkal szebben lehetett szeletelni, és szerintem finomabb is volt. Tehát, azt ajánlom, hogy előző nap készítsétek el, mert jót tesz neki a hűvösön állás!


Ákostól nem kapott csak négyest! Hiába volt az alap remek, a csokikrém fantasztikus, és az epres réteg is finom, valahogy ez a harmadik nem igazán illett az első kettőhöz. Lehet, hogy mégiscsak az eredeti, kókuszolajos réteget kellett volna megcsinálni?

A másik tanulság, hogy nem szabad ilyen nagy tortaformát használni, mert így olyan lapos, vékonyka lesz a torta. Nekem sokkal jobban tetszenek a szép, magas torták, ugyanennyi alapanyagból kisebb tortaformával lehet, hogy formásabb tortát tudtunk volna készíteni.

Összességében finom volt, persze így is elfogyott. Akit érdekel az eredeti recept harmadik rétege, annak elküldöm!

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia!

Kérlek írd meg az eredeti réteg receptjét! Köszönöm!

Attila

Gitta írta...

Attila, megírom e-mailben, csak írj nekem a gitta@wisoft.hu-ra egy levelet!

Reni - On My Way írta...

Szia!
Engem is érdekelne a 3. réteg. Megtennéd, hogy elküldöd:
rkolonics@gmail.com

Nagyon köszönöm! :)
Szép napot! :)
Reni