Szeretném megismertetni az olvasókkal az élő ételek csodálatos világát. Változatos, szemet gyönyörködtető, és ínycsiklandozóan finom ételek csak növényekből, sütés, főzés nélkül!
2010. szeptember 1., szerda
Október 10. a Nyers étkezés világnapja!
Ahogy a címben is olvasható, 2010 október 10. nagy nap lesz, a nyers étkezés világnapja.
Ebből az alkalomból szeretnénk szervezni egy óriási, országos potluckot, több helyszínnel, sok sok résztvevővel, nagy hírveréssel.
Az eredeti felhívást - ITT - olvashatjátok.
Kérlek benneteket, akik eddig csak olvastatok, mozgósítsátok magatokat, és mindazon ismerősötöket, akikről tudjátok, hogy érdekli őket ez az életforma (nem kell nyersevőnek lenni!), és jöjjetek el október 10-én!
Több helyszínt szeretnék, akár még Budapesten belül is! Lesz egy központi hely, ahonnan felhívjuk majd telefonon a többi helyszínt, és minden olyan városban, ahol van jelentkező, akár még 3 emberrel is potluck a potluck! (bocsánat batyusbál)
Várok minél több jelentkezőt, akik szívesen megszerveznének saját városukban egy nyers vegán találkozót. A részleteket pedig megbeszéljük!
Ha Te nem, akkor add tovább a hírt, és kérdezd meg barátodat, ismerősödet, hogy lenne-e kedve hozzá! Helyszín bármi lehet, egy iskola, vagy kultúrház, vagy egy vegán étterem, vagy valamelyikőtök lakása!
Kérlek, már most írd be a naptáradba, és október 10-re ne csinálj más programot! A potluck maraton délután 3 órakor kezdődik, és minden eddiginél nagyobbat fog szólni!
Szegeden számítok Szilvire és Bogira, Sopronban Gyurira és Timire, Miskolcon Erikára, Fehérváron Bogira és Gáborra! A Balatonnál Edináék, Bózsván Klári! Bocs, ha kihagytam valakit.
A végén pedig összeállítunk egy fotókkal illusztrált receptes anyagot, ahol olvashatjuk egymás alkotásait.
Kinek hogy tetszik az ötlet?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Gitta, én is egyre többet töröm a fejem, hogy egyesíteni kellene a nyers erőket!
ha egy csapatot alkotnánk, tartanánk a kapcsolatot, lenne valami fórum, rendezvényeket szerveznénk, és megjelennénk más egészség/wellness/gasztro stb. fesztiválokon, sokkal több emberhez eljuthatna az információ!
szívesen segítek ebben, beszéljünk majd róla.. puszi
Évi egyre jár az agyunk! Most a fesztiválon láttam, hogy milyen nagy az érdeklődés, milyen sokan is vagyunk.
Ideje, hogy beszélgessünk is egymással.
Ez lehetne az első ilyen nagyobb esemény!
Megjegyzés küldése