2010. április 20., kedd

Avokádós uborka saláta


Évi blogján - ITT - találtam ezt az egyszerű, de nagyon finom salátát.
Először én is reszeltem az uborkát, és villával szétnyomkodtam az avokádót, de sokkal gusztusosabb valóban, ha nem reszeljük, hanem apró kockákra vágjuk a hozzávalókat. A citrom nagyon feldobja, sőt, a citromnak nem csak a levét használtam, hanem citrom szeleteket is tettem bele héjastul. Egy kis petrezselyemmel, fehér hagymával isteni!

Hozzávalók:
1/2 avokádó
1/2 kígyóuborka
1/2 citrom leve
1/4 citrom felkockázva héjastul
kevés petrezselyem
só, bors
1/4 fehér salátahagyma

Az uborkát és az uborkát apró kockákra vágjuk és összekeverjük. A citrom levét ráöntjük, sózzuk, borsozzuk. A negyed citromot vékony karikákra, majd cikkekre vágjuk, azt is hozzákeverjük. Sózzuk, borsozzuk. Óvatosan átforgatjuk, és már készen is van.
Apróra vágott fehér hagymát és petrezselyem zöldjét teszünk a tetejére.

Ha eszel kenyeret, akkor egy friss pirítósra nagyon illik.
Legközelebb fokhagymát is teszek bele.
Frissen egyétek, az avokádó nem szereti, ha felvágva el van téve.
Nekem kicsit zsíros volt, az arányokon lehet úgy javítani, hogy 1/2 avokádóhoz 1 egész uborkát vágsz fel!

2 megjegyzés:

Adorján Éva írta...

:)
igen, most már én is azt hiszem kevesebb avokádót teszek bele és szeletelem az ubit, bár nagyon nagyon apróra. hmm.. arra meg nem is emlékszem hogy valaha szétnyomkodtam az avokádót.. tényleg? :) elképesztő hogy mennyi különbség van az így vagy úgy szeletelt/reszelt/darabolt dolgok között nem?? én mindig rácsodálkozom!
de ebbe a saliba nekem valahogy nem mennek a nagyobb ubidarabok.
vajon updatelnem kellene a régi receptjeimet? :)

Gitta írta...

Évi, szerintem nem kell a régi recepteket update-elni, mert akkor azok úgy voltak jók. Max, rájuk hivatkozva új bejegyzést kell írni!
igen, én is vághattam volna apróbbra az ubit, csak siettem :)
De nagyon bejött, isteni lett. Holnap is csinálok, teszek bele fokhagymát is.