2009. november 7., szombat

Sütőtök spagetti

Ezzel a vacsorával is elég sokat bíbelődtem... a sütőtök túl kemény volt ahhoz, hogy vigye a szeletelőm, így hát úgy döntöttem, hogy megpróbálom késsel. Először uborkagyalun nagyon vékonyka lapokra vágtam, majd egymásra raktam ezeket a lapokat, és ahogy anyukám vágta annak idején a cérnametéltet, késsel szép vékony csíkokat készítettem! A képen látszik is, hogy nem olyan egyforma, szabályos csíkok lettek, mint a puha cukkíniből.


Hozzávalók:
sütőtök
1/2 cukkíni héjastul
pár levél spenót (nálunk még van a kertben)
pici só

1 kanál tökmag olaj
1 kanál citromlé

1 kanálnyi beáztatott napraforgó mag
2 aszalt paradicsom
hajdina ropogós apróra darabolva (ez kéznél volt nekem, de elhagyható)

A sütőtöknél bajban vagyok a mennyiséggel, kb annyi volt ránézésre, mint a cukkíni. A tököt és a cukkínit is vékony csíkokra vágjuk, szeletelővel, vagy késsel... Kicsit besózzuk, félretesszük.
Negyed óra múlva, amikor már felpuhult a tök és a cukkíni, leöntjük róla a keletkezett vizet, jól kinyomkodjuk. Meglocsoljuk a tökmagolajjal, citromlével, kézzel jól belemasszírozzuk. Spenót leveleket apróra vágunk, azt is hozzákeverjük. Már lehet is tálalni, apróra vágott aszalt paradicsommal, összetört hajdina ropogóssal, napraforgó maggal tálaljuk. (csírával, apróra vágott friss petrezselyemmel is el tudom képzelni!)


A képről lemaradt, de pár szem olajbogyó is előkerült, rákerült, illett hozzá!

1 megjegyzés:

czelfrida írta...

erzokipróbáltam: mennyei! és a szemnek is egy csoda!
cukkinim ugyan nem volt itthon, a tököt pedig zöldséghámozóval szeleteltem, amolyan "tagliatelle"-formán, de ez a lényegen nem változtat.