2009. november 1., vasárnap

Születésnap!!


Igen, igen. Már el is múlt 1 éves! Csak az utóbbi időben kicsit felgyorsult az életünk, és elviharzottunk október 15 mellett, amikor is ebben a blogban az első bejegyzés született.

Bizonytalanul és félve indultam, mit szól a nagyvilág ehhez a kicsit különösnek tűnő diétához. A fogadtatás kedves volt, azt veszem észre, hogy sokan és szívesen olvassák a blogot Kecskeméttől Új Zélandig!

Őszintén szólva, amikor először olvastam arról, hogy léteznek nyersevők, én is azt gondoltam, hogy ez valami írtó szélsőséges, és unalmas dolog. Mindig csak répát meg salátát enni, elég lehangoló ötlet. Aztán később, amikor elkezdtem böngészni, hogyan élhetnék egészségesebben, minden útmutatás és minden újabb könyv és ismeret ez irányba mutatott. Mégsem olyan badarság ez a nyersevés, hát próbáljuk csak ki.

Először a legnagyobb bajom a receptekkel volt. A különböző könyvekből kipróbált receptek nem sikerültek valami jól, sok végezte a kukában. Az első lenmagos krékerem annyira pocsék lett, hogy azt gondoltam, ha a nyersevés ezzel jár, akkor én köszönöm szépen inkább nem kérek belőle...

Később persze a sok próbálkozás és gyakorlat meghozta az eredményt, én magam is csodálkoztam, hogy milyen szép és finom ételeket lehet készíteni tűzhely és sütő nélkül. Erről szólt ez az egy év, akik olvassák a blogot, azok látják, hogy milyen szépek ezek az ételek, akik pedig eljönnek a potluck-ra, és meg is kóstolják, azok tudják, hogy nem csak szépek, de finomak is!


Azt gondolom, hogy nincs ok azt hinni, hogy a nyersevés unalmas és egyhangú! Számomra kaland, új és izgalmas ízek, ízkombinációk felfedezését jelenti a mai napig is.

Remélem ezt az érzést többen is megtapasztaljátok, amikor kipróbáltok recepteket a blogról.

Továbbra is arra buzdítok mindenkit, hogy egyetek minél több zöldséget, gyümölcsöt, lehetőleg nyersen!

(És egy kis statisztika: ez a 210. bejegyzés, most van 6 piszkozat, ami még csak ötlet szinten van lejegyezve, és van 2 ütemezett, ami hamarosan meg fog jelenni. Van 62 rendszeres olvasóm, és 75954 kattintás történt az oldalra három hónappal az indulás, január 7. óta. )

5 megjegyzés:

Dulmina írta...

Boldog blog-szülinapot!

Én kezdettől fogva nagy érdeklődéssel olvaslak, mert azt értem, hogy nyerseket enni jó meg egészséges, de a változatos megvalósításhoz sosem elég az ötletekből.

Gabriella írta...

Congratulation!

Edó írta...

En nagyon orulok,hogy ratalaltam a blogodra!Ugyan atallni teljesen nem szeretnek nyers etelekre,viszont sokszor fogok toled kesziteni az mar biztos:) Boldog szulinapot es meg sok ilyen szuper otletet hozzal nekunk!

klarkat írta...

Gratulálok! Nem titok, hogy a Te blogod hozta meg az én kedvemet is, és nagyon sokat tanultam és tanulok Tőled. Köszönöm!

Tonyó írta...

Húúúú tényleg hogy megy az idő!Köszönöm a blogodat :o) Igy nem maradok le semmiröl!Köszönöm!