2010. április 27., kedd

Eper torta



Ez már a sokadik eper torta, amit készítettem. Az első egy Valentin napi volt, aztán volt egy epres fagyi torta, és szintén potluck-ra készítettem egy kesudiós csupa eper tortát.
Most megint potluck volt, és ilyenkor mi más is lehetne egy csodás torta főszereplője, mint a szép és finom eper? Hálás feladat, mert szerintem ezt elrontani nem lehet. Mindenkinek ízlett, ami szerintem nem az én érdemem, hanem az eperé. Az eperben nem lehet csalódni, mindig finom.

Az alap:
1 csésze áztatott mandula
1 csésze apróra vágott datolya
1/2 csésze kesudió
1/2 csésze mazsola
csipet vanília por

A mandulát legalább 1 éjszakára beáztatjuk, barna héját lehúzzuk. Az aszalt gyümölcsöket is beáztatjuk 1-2 órára, hogy kicsit felpuhuljanak.
Az összes hozzávalót konyhai robotgépben addig aprítjuk, amíg össze nem áll egy gombóccá. Egy kisebb tortaforma alján szétnyomkodjuk, és betesszük az aszalóba 1-2 órára, hogy egy kicsit megszikkadjon. (csak ha van aszalód, de el is hagyható. A töltelék kicsit nedves, ezért jobb, ha kiszárítod az alapot)

Töltelék:
2 banán,
1 alma magozva, hámozva
30 dkg friss eper
2 magozott datolya apró darabokra vágva
2 kanál psyllium husk (utifűmag héj)
1 kanál frissen facsart citromlé

A banánt villával szétnyomkodjuk, az almát lereszeljük, az epret késsel apró kockákra vágjuk. Hozzákeverjük a sűrítő anyagot (utifűmag héj) és egy kis citromlével ízesítjük. Szűrőben 1 órát állni hagyjuk, hogy a felesleges lé le tudjon csöpögni.

Kesuhab:
1 csésze kesudió
1/2 csésze víz
1/2 citrom kifacsart leve
2 kanál méz
1 csapott teáskanál vanília por

A hozzávalókat turmixgépben simára keverjük.

Az összeállítás lényege, hogy az alap viszonylag semleges ízű, a töltelék intenzív gyümölcsös, nem túl édes, inkább savanykás, a kesuhab a tetején pedig élénk, édes-savanyú ízű. Így alkotnak igazi harmóniát!

Összeállítás:Az alapra ráhalmozzuk a tölteléket, elsimítjuk. Tálalásig hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt levesszük a tortaforma csatját, a tetejére rákenjük a kesuhabot, majd szépen felvágott eper-darabokkal díszítjük.

1 megjegyzés:

Adorján Éva írta...

:) csináltam egy hasonló tortát egy bulira abszolút midnenevőknek.. engem is meglepett, mennyire rajongtak érte!