2011. szeptember 21., szerda

Mandula sajt

paprikás sajt

Nagy felfedezés volt számomra a mandulából készült mandula sajt.Az ízét úgy kell elképzelni, hogy mandula, plusz az az íz, amit hozzáteszel, pl. fokhagyma, só, bors, zöldfűszerek.
De az állaga, az valami fantasztikus. Lágy, krémes, kenhető, szinte szétolvad a szádban.

snidlinges, bazsalikomos és paprikás sajt
Többféle ízesítésben készítettem, próbáld ki mind!

Hozzávalók
20 dkg áztatott mandula
1,5 dl víz
1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely (elhagyható)
1 teáskanál utifűmaghéj
1 kávéskanál só,
1 kis csokor snidling,
1 kis csokor petrezselyem 

a díszítéshez:
1 kávéskanál natúr ételízesítő (pl. Vega-mix)
1 kávéskanál pirospaprika
1 kávéskanál apróra vágott zöldfűszer

A mandulát beáztatjuk legalább 1 napra, hogy elbomoljanak benne az enzimgátló anyagok, és az enzimek feléledjenek. A mandula héját lehúzzuk, hogy a sajt szép fehér legyen. 
1,5 dl vízzel simára turmixoljuk. Az állaga ekkor még lágy, tejfölös-túrós-szerű.

Ízesítés előtt, még lágyan
Ezután szűrőbe tesszük, és kb. 1 órán keresztül hagyjuk, hogy a felesleges lé lecsöpögjön. Ezt a sűrű masszát ízesítjük sóval, friss zöld fűszerekkel, sörélesztő pehellyel. Ekkor hozzákeverjük az utifűmaghéjt, ettől lesz szilárd, vágható állaga. Kerek formákba rakjuk, tányérra borítjuk.

Itt már lecsöpögött, kicsit szilárdabb, és már be is van fűszerezve

Minden kupac tetejét másképpen díszítjük: pl. ételízesítővel, pirospaprikával, apróra vágott friss zöldfűszerrel.  Ugyanúgy vágjuk és fogyasztjuk, mint a tejből készült sajtot.

Vegamix-szel megszórva



és felvágva...


Őszintén megmondom, hogy próbáltam én is erjeszteni, langyos helyen "punnyasztani", hogy az enzimek beindultával még jobban hasonlítson a sajt ízére... de úgy nekem már nem volt annyira finom. Így frissen nagyon jó volt, állagra és ízre is egyaránt.

2011. szeptember 15., csütörtök

Családi egészségnap és Zöldturmix fesztivál 2011. október 16

Szeretettel meghívok minden kedves érdeklődőt 2011 október 16-án 10-17 óra között a Családi egészségnap és Zöldturmix fesztiválra!
(szervező a Zöldturmix kft-Lénárt Gitta és a Bioverzum kft közösen) 

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
(volt Pataky Művelődési Központ) 
Tudományos-ismeretterjesztő, egészségvédelmi előadások (Tóth Gábor előadásai!!!!!), szűrővizsgálatok, tanácsadások, masszázs, véradás... és: Zöldturmix fesztivál!!!

Várunk minden érdeklődőt. Itt találkozhatsz a többi nyers vegán bloggerrel, megismerheted azokat, akiket eddig csak fotóról láttál. Felteheted a kérdéseidet, kóstolhatsz a sok sok finomságból. Vásárolhatsz könyveket, alapanyagokat, eszközöket, aszalványokat, friss-élő ételeket.
Részletek itt: www.zoldturmixfesztival.hu 

Az első nyersétel fesztivál Magyarországon, ahol egy helyen megpróbáljuk összegyűjteni mindazt a tudást és anyagot, amit ma Magyarországon ebben a témában lehetséges.
Minden belépő egy pohár bio zöldekből és gyümölcsökből készült zöld turmixot kap ajándékba. 

Kiállítóink: 
Bioenergetic kiadó (könyvek)
Bioverzum Kft (csírák, gépek, búzafű)
Nyersétel Akadémia (aszalványok, friss élő ételek, tanácsadás - itt leszek én)
Szivárvány étkezés, gyógyteák, kristályok (Beleznai Ágnes természetgyógyász, kristályterapeuta)
Joan van Rooijen, a Napeledel című könyv szerzője
Tupperware termékek: Szalkai Ildikó
Organic mission: Solti Edit független termékpartner
Chia mag, az inkák kincse: GreenMarkt International
A legjobb böjtház: Napsugár életház
Joalis, irányított és ellenőrzött méregtelenítés: Bertalan Lajosné
Garantált tisztaságú ivóvíz: Soltész Gábor 7-Tiszta Forrás kft
Sületlenségek: Kassai Nóra és csapata finomságait kóstolhatod. 
... és még lesznek mások is ...


Programok: 
10.00-től Lénárt Gitta megnyitó, köszöntő, zöld turmix bemutatás, készítés
11.00-tól Nagy László Zoltán a Hippocrates Intézet életmód tanácsadója
     Gyógyulás nyers ételekkel
12.00-től Joan van Rooijen: a Napeledel című könyv szerzője
     Előadás és Ételkészítés
13.00-tól Jeramaya - holland nyers szakács
     Előadás és Ételkészítés
14.00-től Lénárt Gitta
     Előadás és ételkészítés
15 óra Sütő Mónika nyers vegán blogger
     Banános-kókuszos-csoki torta és más meglepetés
16 óra Ócsainé Bartalos Klára Katalin nyers vegán blogger
     Előadása
 
Kérlek, vidd tovább a hírt, add át másoknak is az információt, hogy legyünk minél többen ott a fesztiválon!

2011. augusztus 30., kedd

Szeptemberi programok (2011)

Megnyitottunk ! 
Programok a Nyersétel Akadémián:
Cím: Budapest, XIII. Tátra utca 11. I. emelet 1.  
Jelentkezz itt: info@nyersetelakademia.hu, vagy gitta@wisoft.hu



Szeptember 8.
szeptember 22. 17.30
Nyerslakoma
6 fogásos vacsora és kóstoló, hangulatos környezetben

Szeptember 10. szombat, délután 15 órakor
Batyusbál
Nagyon régen találkoztunk már! Gyere el te is, nézd meg az új helyünket!
Szabályok: hozz egy tál nyers vegán ételt.
Beszélgetünk egy jót, azután közösen elfogyasztjuk a hozott ételeket. Mi is készülünk finomságokkal, ezt nem hagyhatod ki!
Belépő: 1000 forint

Szeptember 15 csütörtök délután 17 órakor
Mosolynap!
Gyere el, beszélgetünk egy jót. Belépő egy mosoly. A mosolynap nem az ételekről szól, hanem rólunk. Elmondhatjátok a gondjaitokat, megbeszélhetjük a felmerült kérdéseket. Ha készítesz valami finomat, hozd el, megkóstoljuk. (nem kötelező)
A belépés díjtalan (pontosabban egy mosoly).

Szeptember 13., 20., 27 kedd 10-17 óráig 
Gyógynövény és élő étel tanácsadás, Kristályterápia
Időpont egyeztetés: Beleznai Ágnes természetgyógyász és kristályterapeuta
telefon: 20 540 8138
Bővebb információ a kristályterápiáról


Szeretettel várunk valamelyik programunkra!

Addig is egyetek minél több zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen !