2008. december 25., csütörtök

Karácsonyi csillag

Még mindig karácsonyi lázban ég a család. Itt egy szép karácsonyfa csillagokból. Minden porcikája élő!


A tésztája nyers torta alap egy kis lenmaggal megerősítve, hogy keményre száradjon, a csillagok meg tudják tartani magukat. Előzőleg rajzoltam három különböző méretű csillagot és kivágtam papírból. (Mi az hogy rajzoltam: szerkesztettem! a vér nem válik vízzé, hasznát vettem a mérnöki végzettségemnek :) ) A díszítés goji berry, és kesudió krém. Íme a recept:

A tésztához:
1,5 csésze beáztatott mandula
5-6 szem szép dundi medjool datolya (ha nem ez a fajta, akkor 8-10 szem kell, és be kell áztatni)
fél csésze őrölt sárga lenmag két órára beáztatva éppen annyi vízzel, amennyit felvesz
1 kiskanál őrölt fahéj
1 kiskanál őrölt szegfűszeg
1 csipet só

A díszítéshez:
1 csésze kesudió
1 kanál agavé szirup
2 kanál citromlé
1 kanál kókuszolaj

A tésztához valókat konyhai aprítógépben addig dolgozzuk, amíg massza nem lesz belőle. Kézzel gyúrkodjuk még egy picit, és két nagy, két közepes és két kisebb gombócot formázunk belőle. A gombócokat lapokká terítjük aszalógép tapadásmentes tálcáján, és az előre elkészített csillag minta mentén "leszabjuk". A felesleges részeket összeszedjük, ezzel fogjuk majd a megkeményedett csillagokat egymáshoz tapasztani. Minden csillag csúcsát egy-egy goji berry szemmel díszítjük. (vagy mazsolával, nyers csoki darabkákkal)

12 órán keresztül aszaljuk 42 fokon. Vagy addig, amíg annyire meg nem szilárdul, hogy a legnagyobb csillag is középen alátámasztva megtartja a formáját.

Ha készen vagyunk, akkor elkészítjük a díszítéshez a kesudió krémet. Minden hozzávalót összeturmixolunk, és egy kemény tojáshabszerű masszát nem kapunk. A megszáradt lapok szélére csurgatjuk a fehér masszát, szerintem nem baj, ha nem szabályos, annál természetesebb. Természetesen a díszítéshez nem kell ennyi kesu krém, de ennél kevesebbet nem nagyon lehet készíteni, mert a turmixgép nem keveri össze. A magam részéről a megmaradt krémet kis kosárkákba tettem, almát, diót nyomkodtam bele. A kosárkák ötlete nem az enyém, az eredeti recept itt olvasható.



Most jön az összeállítás. Legalulra az egyik nagy csillag kerül, majd a megmaradt masszából kis korongot formázunk, a csillag közepére illesztjük, majd a másik nagy csillag következik. Ezt így folytatjuk, amíg a legkisebb csillag a helyére nem kerül.

Szép dísze a karácsonyi asztalnak. Ja, és finom is.

2008. december 19., péntek

Nyers mákos, diós beigli

Hamarosan itt a karácsony, és azon gondolkoztam, vajon milyen alternatívát tudnék kitalálni a hagyományos mákos és diós beiglire. Azt hiszem sikerült, és állíthatom, hogy sokkal egyszerűbb, gyorsabb, mint a sült változat.

A nyers beigli elkészítése némi előkészülettel is jár, ugyanis a gyümölcslapokat már jó előre meg lehet aszalni, hűtőben sokáig eláll. Én 16-18 lapot szoktam egyszerre csinálni, feltekerem őket, alufóliában elteszem a hűtőszekrénybe, és amikor eszembe jut megtölteni őket, akkor csak előveszem.

Nyers beigli

"tészta": gyümölcslapok
2 banán
4-5 szem alma
kevés víz
pici citromlé

Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, és a banánnal együtt apró darabokra vágjuk. A többi hozzávalóval együtt sűrű masszává turmixoljuk. Aszalógép tálcáján szétterítjük (vagy légkeveréses villanysütő tepsijében), és 5-6 órán át 40 fokon aszaljuk. A fenti mennyiségből 2 tálca lesz. A sütőben a legalacsonyabb fokozatot állítjuk be, és az ajtót kicsit nyitvahagyjuk. Időnkét kézzel lehet ellenőrizni a hőfokot, ha melegebb, mint egy lázas gyerek homloka, akkor nyitni kell a sütő ajtaját, ha hűvösebb, akkor a rést lehet kisebbre venni. Ez így egy kicsit bonyolultnak hangzik, de nem annyira az. A legjobb persze az aszalógép.
Amikor már leválik a lapról (használhatunk sütőpapírt is), akkor megfordítjuk, és még 1 órát szárítjuk. Minden lapot kettévágunk, ez lesz a beigli alapja.
A gyümölcslapokat bármilyen édes töltelékkel meg lehet tölteni, nyár elején az epres banános a sláger!


Mák töltelék:
15 dkg mák
2 evőkanál agavé szirup (vagy méz)
pár csepp citrom, kevés citrom héja
csipet só

Dió töltelék:
15 dkg dió
2 evőkanál agavé szirup (vagy méz)
pár csepp citrom, kevés citrom héja
csipet só

A töltelékhez a mákot és a diót megdaráljuk, és összekeverjük a többi hozzávalóval. Vigyázni kell, hogy a massza ne legyen se túl kemény (mert akkor nem tudjuk kenni) és ne legyen túl híg sem (mert akkor eláztatja a gyümölcslapokat). Ha szükséges kicsi vizet is tehetünk hozzá. Édesítőszernek használhatunk steviát, ebben az esetben több víz kell. A citrom héjával vigyázni kell, a citromot alaposan meg kell mosni, még akkor is, ha a bio piacon vettük.

Ha készen van a töltelék, akkor összefogunk két lapot, rákenjük a tölteléket, és szépen feltekerjük. A mákos beiglinél én csak egy lapot használtam, és úgy tűnt, hogy a töltelék "megette" a tésztát, így ajánlom, hogy ennél a receptnél 2 lapot használjunk.

Ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc!

Jó 1-2 órát állni hagyni, hogy a töltelékből a nedvesség felpuhítsa a lapokat és könnyebb legyen szeletelni és enni is.

2008. december 15., hétfő

Spenót krémleves

Ismét egy leves. Már az illata is zöld, a színe pedig egyenesen haragos. Mármint zöld. Az állaga lágy, krémes. Íze szintén zöld. Ha kapsz még valahol friss spenótot, feltétlen próbáld ki.
Folyton szaladó háziasszonyoknak különösen előnyös, 3 perc alatt készen van, és nem kell hozzá más, csak egy turmixgép.
Hozzávalók 2 személyre:
40 dkg spenót
1 kisebb avokádó
1 alma
fél citrom leve
őrölt bors, só
3 dl víz

A hozzávalókat krémesre kell turmixolni. Kóstolás után lehet még igazítani a fűszereket, lehet fokhagymával, esetleg gyömbérrel is készíteni. Nekem ez az egyszerűbb változat ízlett a legjobban. A "zöld" ízt a citrom finoman kiemeli.
Ajánlom nyers kenyérrel, csírával.


Más zöldekkel is szoktam ilyen levest készíteni, de eddig a spenót, sóska és a mángold vált be a legjobban. A kelkáposzta, leveles kel rostjai nagyon erősek, az íze is erőteljesebb. Ezeket más zöldségekkel együtt turmixolva, majd szépen leszűrve szoktam fogyasztani. Íme itt egy recept erre is:

Zöld lecsó:
2 paradicsom
2 paprika
4-5 levél kelkáposzta (a zöld külső levelek)
fél csokor petrezselyem

Az egészet jól összeturmixoljuk, és amikor már sima, durva konyhai szűrőben bottal átpasszírozzuk, és jól kinyomkodjuk. A zaccot kidobjuk a komposztba, a lé pedig fogyasztható.

Először a lédús anyagokat kell a turmixgépbe tenni, aztán a leveleket, hiszen ez az étel nem tartalmaz hozzáadott vizet.

Ezt az italt a második nyers vegán találkozón ittam először Sáfár Iván jóvoltából. Köszönet érte. http://vibrantegeszseg.lapunk.hu/